"Documenting the life of the Hungarian community in New Zealand"
- Az új-zélandi magyar közösség lapja.
Mikor kislány voltam sosem értettem, miért kérdezik tőlem, - Hogy is lennél te magyar, amikor Új-Zélandban születtél? Nem értettem, ugyanis bennem száz százalékig magyar vér folyik. Később megtanultam erre a kérdésre úgy válaszolni, hogy félig magyar, félig új-zélandi vagyok - valahogy ezt jobban elfogadták az emberek. Viszont azóta is változatlanul csak magyar vér folyik az ereimben.
Tulajdonképpen a bennem lévő erős magyar érzést is ezzel magyarázom magamnak. Az persze nem vitás, hogy édesanyám gyermekkoromban megszeretett jó magyar főztjének, vagy szép anyanyelvünk ápolásának, és általában a magyarság szeretetével átitatott nevelésemnek ne lett volna valami köze hozzá. De egészen biztos vagyok benne, bármennyire megfoghatatlan vagy bebizonyíthatatlan a tény: a magyar vérnek sajátos ereje van.
A konzuli munkám folyamán nemegyszer találkoztam ezzel a némileg ellentmondásos ténnyel, hogy hiába nevelkedett valaki teljesen új-zélandi környezetben, olyannyira, hogy még a magyarság lehelete sem érintette meg, valahogy felnőttként mégis magyarságához kezd vonzódni. Nem érti, nem tudja elmagyarázni, csak azt tudja, hogy ezt az oldalát meg kell ismernie.
Nehéz ezeknek az embereknek sorsa. Sokszor nincs miből kiindulniuk, csak annyit tudnak, hogy ők "másmilyenek", és ennek megfejtését keresik. Ha él még a magyar nagyszülő, akkor van remény. A nagyszülő az unokájától már nem olyan könnyen tagadja meg azt, amit gyermekétől megtagadott (megjegyzem csupa jó szándékból kiindulva). De így már sokkal nehezebb: próbálja meg bárki foszlányokból felépíteni önképének elrejtett titkait. Viszont ha érzi, és ég benne a "muszáj", akkor elmegy még a világ végéig is, hogy megfejtse.
Egyébként nem csak itt van így Új-Zélandban, a nyugati világban mindenfelé hallani, olvasni második, illetve harmadik generáció fiatalokról, akik kutatják kilétüket. Lehet, hogy ők már csak fél-, vagy negyedrészben magyarok, de a magyar vérnek lüktető ereje készteti őket annak felkutatására.
No persze, hogy mit jelent számukra a felfedezett magyar érzés, az már egy külön fejezet. Viszont szülőként, és nagyszülőként kötelességünk, hogy segítsünk fiataljainkon. Talán nincs is annál alapvetőbb kérdés, mint hogy szembenézzünk saját identitásunkkal.. Így hát nem az a legfontosabb, hogy az öntudat megismeréséhez szükséges eszközöket is elérhetővé tegyük?