"Documenting the life of the Hungarian community in New Zealand"
- Az új-zélandi magyar közösség lapja.
Readers may remember meeting József Gazda through the pages of the Magyar Szó about a year ago, a few months after his visit to New Zealand. Born in Kézdivásárhely, Transylvania in 1936, József Gazda was a teacher of Hungarian language and literature and later on history of the arts. Published extensively in Romania prior to the fall of communism, and mostly in Budapest since then, József's interest in and extensive research about the survival of Hungarian-ness outside the borders of Hungary began in the early 1970's.
In his letter from Transylvania József describes the desperation of the disaster-struck parts of Transylvania. He expresses doubt over promises for help from the government, noting with bitterness that regions that remain predominantly Hungarian in Romania are treated as second class by the authorities. The roads there are the most neglected in Romania - no wonder when a mere quarter of the road levies paid in taxes is invested in the region's roads. While there may be mistrust in the response to the flooding from Bucharest, there is hope in the pulling together of Hungarians from all parts, not just in Romania, but in Hungary too. The response from compatriots has been received with the love it is given with, and it has given local Hungarians strength.
József goes on to surmise that the overwhelming need for love and care reaches beyond disasters, in that the very survival of Hungarian-ness is under threat. The Hungarian population of Transylvania, for example, fell by 200,000 between 1999 and 2003; the population of Hungary decreases every year by 40,000. And at the same time in the 45 countries where Hungarians live, the language is not being passed on to the next generation.
So these natural disasters are perhaps blessings in disguise - wake-up calls for our nation to take care of each other and our heritage. József concludes with a plea to New Zealand Hungarians to preserve their mother tongue, because with it goes those special values that are so characteristic of the people.
Erdélyből, a Keleti-Kárpátok lábától, a szentistváni Magyarország egyik legkeletibb pontjáról megy ez a levél. Megy a bajból, a gondokból, a fájdalmakkal kikövezett, vízmosta utcájú tájról. Most, amikor árvizek is sújtanak bennünket, az is késleltetheti a segélyakciókat, hogy Európa talán legelhanyagoltabb útjai hálózzák be a Székelyföldet, földünket. Romániai viszonylatban is a legeldobottabbak, legápolatlanabbak. Mert mi itt - a gyarmaton - többet nem érdemlünk. Illetve többet nem szánnak ránk a mindenkori kormányok. Sajtóban is megjelent: annak az összegnek, amelye a miáltalunk vásárolt benzinhez csatolt útadóból gyűl be, csak egynegyedét utalja nekünk vissza a kormány az utak foltozgatására, javítgatására. A többi: megy Románia "nemzetibb" területeire. Most, a szörnyű udvarhelyszéki árvízkatasztrófa után lejött az államelnök is kötelező helyszíni seregszemlére, s megígért mindent, ám hogy a "végelszámolásnál" mi és hogy lesz, ott is csak negyede jut-e szerencsétlen tájainkra az "országos átlagnak", még nem lehet tudni. Ám egy levélből - mely a világhálón jött le - olvasom egy egyszerű székely asszony szavait: "Jöhetett árvíz, bármi, a szeretet az megmaradt!". Igen, ez a legfontosabb. Sőt: nemcsak hogy megmaradt, fel is erősödött. Innen a "kuckóból", a kapu elől, a kerítés mögül nézve mit számít már december 5-e! Mintha ezt a csapást ezért mérte volna ránk a Jóisten, hogy bebizonyosodjék: Van, igenis, van még szeretet! Van még összetartás! Megvan még az egymásra tekinteni, egymást megérteni, egymás gondját felvállalni, átvállalni vagy legalábbis abban segíteni akarás szándéka a magyarságban! Mert jaj, ennek a szándéknak óriási a szerepe, óriási jelentősége! És magának a szeretetnek! A nemzettárs, a testvér szeretetének az érzése, az egy nemzethez való tartozásnak a tudata. Itt, a Székelyföld szerencsésebb tájain, Háromszék gyes részein, ahol nem tépázott meg bennünket a ránk zúduló özönvíz, vagy ha igen, csak kismértékben - Kovászna főtere is vízben állt pár órát, de otthonokat nem rombolt el, életeket nem sodort el - itt is erősödött a testvéreink iránti szeretetből fakadó felelősségérzés tudata. Parányi nyugdíjaikból, szánalmasan soványka fizetéseinkből is próbálunk juttatni testvéreinknek az emberek, és mindig, majdnem mindig az elesettebbje, azok, akik épp hogy tengődnek, vannak! És jönnek a segítő jóság szállítmányai szinte végeérhetetlen karavánokban Udvarhelyszékre, és jöttek a nyáron a moldvai Csángóföldre, a temesmegyei és a délvidéki magyar falvakba - mintha minket, magyarokat szemelt volna ki az Úristen itt is és ott is, és majdnem mindenütt, a mi településeinket, a mi otthonainkat -, hogy észre térítsen bennünket! Hogy észre térítse a Kárpát-medence magyarságát, az Anyaországot és az utódállamok magyarságát, a világ 45 országának a szétszórt magyarságát, hogy tartozunk egymásnak! Tartozunk egymásnak szeretettel! A kéznyújtás jóságával! Mozgalmak indultak - minden tíz falu építsen fel egy házat (a lerombolt házak száma közelíti a százat, a vízzel elárasztottaké, megrongáltaké az 1500-at), és már megvannak az első jelentkezők! Csak a halottakat, a több mint tizenöt elsodort embert - köztük 5-6 éves gyermeket is - nem lehet már feltámasztani. De azt, hogy a szeretet, az egymás megsegítésének a szándéka, s az emberekben levő cselekvő ösztön csodákat művelhet, máris bebizonyosodott, és bebizonyosodóban van. Ám özönvizeken, tűzvészeken túl is szükség van erre a szeretetre, az egymás baja-gondja felismerésére a tágas hazában, a nagyvilágon mindenütt! Mert nemcsak ránk zúduló katasztrófák miatt, egyébként is bajban van a magyarság! Bajban a maradék-országban a fojtogatott nemzettudat, a szolgálatos nemzetpusztítók miatt, a szegénység, az elesettség, a család, a gyermek örömének a nem vállalása miatt, az önmagunk érdeke fel nem ismerése miatt. Bajban az utódállamokban, ahol a jelenlegi körülmények között egyetlen lehetőségünk (lenne) a megmaradásra. Autonómiák védősáncai mögé hózódni a földünket, házainkat, nyelvünket, az önmagunkba vetett hitünk tudatát, érzését elorozni akaró erőkkel szemben. És nincsen bennünk elég önbecsülés, elég szeretet, elég testvéri érzés, hogy ne ki-ki a maga önös, egyéni- vagy pártérdekét nézné, hanem a nemzet ügyét! Riogat a kényszerlátomás: elpusztulunk, ha képtelenek vagyunk tenni önmagunkért valamit, ha képtelenek vagyunk saját magunk megmentéséért összefogni, s közös erővel harcba szállni! Többet ér politikai vezetőinknek - itt is és ott is, mindenütt! Mindenütt - egy jó állás nyújtotta húsosfazék, egy-egy miniszteri vagy képviselői szék, melyek eszközből céllá minősülnek át, mint a nemzet ügye! Mint a magyarság megmaradásának ügye! Szörnyű még kimondani is! Szörnyű! Szörnyű! Délvidéken pusztulunk, az egykori 650 ezerből már csak alig kétszázezer - többnyire öreg, elkészülő magyar nézi az idők múlását! S jósolja a meredeken közeledő véget! Magyarországon évi 40 ezerrel vannak kevesebben! Erdélyben csak 1993 és 2003 között több mint kétszázezerrel esett a számunk! Felvidéken és Kárpátalján ugyanúgy fogy a magyar élet, fogy az erő! És kint a nagyvilágban, az anyák (sokszor) nem adják át gyermekeiknek a nyelvet, ezt a csodát, ezt a gyönyörű értéket, mely a miénk, és csak általunk van és lehet! ("Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek, és áhítattal ejtsétek a szót! A nyelv ma néktek végső menedéktek, A nyelv ma tündérkert és katakomba!") És az anyák és apák nem adják át az érzést! A nemzethez való tartozásnak - hogy mit jelent magyarnak lenni - fájdalmasan szép érzését.
És jött az égi jel, az égi figyelmeztetés katasztrófa köntösébe öltözve-öltöztetve: Vigyázzatok magatokra! Vigyázzatok magatokra magyarjaim, éljetek légyen bárhol a nagyvilágban! Vigyázzatok népetekre, testvéreitekre, vigyázzatok ti, világban szétszórt testvéreink, ti, új-zélandiak is a nyelvünkre, mely még mindig összekapcsol minket! Teremtsetek - teremtsünk itthon és szerte a nagyvilágban újabb értékeket! Istenem! Hány óriást adtunk az emberiségnek! S vigyázzatok ti minden magyarok a nemzet értékeire, ne hagyjátok azokat elpusztulni, elsorvadni. Mert olyan értékeket hordozunk magunkban, mint a világ kevés népe!
Igen, ti is ott kint az Északi és a Déli Szigeten! Ahol minket - erdélyi vándorokat - oly nagy szeretettel fogadtatok!
Kedves Barátaink!