"Documenting the life of the Hungarian community in New Zealand"
- Az új-zélandi magyar közösség lapja.
Önmagunkban, egyedül kevesek vagyunk. Mindenhez kevesek vagyunk. Bánatainkat nem tudjuk megosztani. Örömeinket sem. Nem tudunk felépíteni, vagy megőrizni dolgokat. Még tervezni sem tudunk egyedül, mert az életben minden összefüggéseken alapszik.
Nem az otthoni, jól kiépített kiskapu rendszerre gondolok, hanem a hétköznapi életre, bárhol legyen az a világban.
A képernyőinken sokat láttunk mostanában a new orleans-i tragédiáról, a természeti katasztrófáról. Egyre többen a hét hónappal korábban történt indonéz tsunamihoz hasonlítják, bár a vészhelyzet mértékét igazán csak most kezdték felfogni. Az amerikai események esetében a természet erejénél mérvadóbb volt az emberi reakció, pontosabban az összefogás hiánya, aminek köszönhetően többszörösére nőtt a szenvedés szintje, az áldozatok száma.
Az augusztusban történt váratlanul nagy és sok esőzés következtében árvíz sújtotta európai országokat az új-zélandi híradókban nem sokat mutatták, Erdélyt talán egyáltalán nem. Pedig ott is volt vagy tizenöt halálos áldozata a természeti katasztrófának, csupán Székelyföldön több mint ezer otthon vált lakhatatlanná, és több ezer ember elveszítette mindenét. Viszont aki tudja fogni a Duna TV-t, láthatta hogy Magyarországon, sőt, világszerte összefogott a nép, hogy segítsen erdélyi testvéreink sorsán. Számomra a legmeghatóbb pillanatok közé tartoztak azoknak az adakozóknak a felajánlásai, akik a saját nyomorúságuk ellenére adtak, amit tudtak. Az összefogás ereje tehát nem csupán az ötezres, vagy ötvenezres juttatásokon múlott, hanem némileg az ötszáz forintos adományokból épült fel.
Az új-zélandi Magyar Millennium Park megvalósítása is az összefogás szimbóluma. Nem tudta volna egy ember önmagában létrehozni, sok ember kellett hogy akarja, és összedolgozzon. Aki részese volt ennek a közös akaratnak és együttműködésnek, annak különösen jó érzés, büszke érzés ott lenni, ha éppen arra jár. És akik esetleg kihagyták az alkalmat, vagy akkor éppen nem volt rá lehetőségük, azoknak most sem késő bekapcsolódni az összefogásba, mert téglákat most is lehet rendelni.
A Wellingtoni Magyar Közösség a múltkoriban említett válságos helyzetét túlélte, - ez is kitűnő példája az összefogásnak. Összejöttek, megtalálták a közös hangot, és összefogtak, hogy újraépítsék a jövőt. Nem beszélve a Christchurch Magyar Klub-ról, ahol pedig a harmincadik évfordulóra készülnek!
Egy év múlva az 1956 forradalom ötvenedik évfordulóját fogjuk ünnepelni. Világszerte szervezkednek már a magyarok, hogy méltóképpen megemlékezzenek történelmünk utolsó, áldozattal sújtott mérföldkőjéről. Kétszázezer magyar kényszerült akkor új hazát találni. Sokunk 1956-nak köszönhetjük ittlétünket Új-Zélandban. Az évfordulót mi is méltó módon akarjuk megünnepelni és tudom, már folynak a helyi szervezések. Országos megemlékezésként, a korábban említett 1956-ról szóló emlékek dokumentálását tervezzük, s ehhez mindenféleképpen számítunk a "helyi határokon túli" együttműködésre.
Tehát mi van akkor a szegény nyugdíjassal, aki valahogyan előteremt ötszáz forintot? A példáját követhetnénk mindnyájan. Adhatnánk mi is, - amennyire tőlünk telik - az erdélyi árvízkárosultaknak... Vehetnénk téglát a Magyar Millennium Parkban. Összefoghatnánk, hogy együtt, közös erővel tovább adhassuk az örökségünket.